Ott van a kis szobájában: ül. Az ablakok csukva.
Nem szűrődik be a kint játszó gyerekek örömteli hangja,
hiába a szórakozó fiatalok torkából a diadalének,
az autók robaja és a bulik basszus agyúgolyói tehetetlenek.
Fájdalmas hallgatás párás lehelletét szívja,
Csókot formál ajka, haja libben a dallamra,
Szeretkezik a csönddel.
De hopp,szól a telefon, végre.
Nem ítéltetik egyedül létre,
nem szól…csönd köpenyt von maga köré a tér.
Csak a tehetetlenség visítása,ami altatódalt dúdol.
Lassan a rímek is eltűnnek,
A sorok szabálytalanok,
Látomások
végeláthatalnan
folyosójára lépett..
Nincs rend!
Szédül,
a szobában az olcsó füstölő illata ural mindent,
A filléres bor az üvegben halkan pihen.
