Kimondott szó

A kávéházban füstös a hangulat,
lehelettem mindig elveszik,
s én siratom, a nyomorultat
ki árva lett, mégis hozzám tartozik.
Keresem mindig, kétségbesetten,
de nem találhatom soha,
csak hasonmását a léha füstben,
mi lelkemnek mostoha.

Őszi esődal

Sétáltál már halált igéző őszi esőben?

Ahol a jövő álmai arcodba csapják a véget,

s lelkedbe fúrják didergő sírkövek erőtlen

mosolyának képét, mely részvétet ébreszt.

Ilyenkor mindig félek egy kicsit, bevallom,

s lármázik a lelkem minden zuga,

mert ilyenkor elenyészik a hatalom

s az ember olyan mint egy kiszolgáltatott kutya

akit a sors magára hagyott egykoron,

s azóta az vergődik éhesen,hátha,

ráakad egy falatra, mit megrágcsálhat mohón.

De nem, az ember az több kell legyen,

hogy emberségét megőrizze.

Kiszolgáltatva is erénnyel éljen,

mint akinek valóban van még lelke.

A hatalom illuzió csupán, mi teremtettük,

s pont ettől félek én mindig ősszel,

mert amikor saját illúziónkat koporsóba tesszük,

megesik,hogy lelkünk egy részével temetjük el.

Részt vettem én is számtalan temetésen,

s volt, hogy magam szórtam földet a holtra,

és könnyekkel öntöztem a szürkésen

kóválygó lelket ki az angyalokat karolta.

De olykor egy részem szórtam a koprsóra,

s az őszi gyengeség halvány fénye

azt is rábízta az angyalokra,

és így vesztem én lassan velük el.

Mostanra már nem sok maradt belőlem,

s erőtlenül sétálok egymagam,

túl sok téves eszmét temttem.

Lelkem olykor olyan mint a hontalan

aki nem mer bekopogtatni mások ajtaján,

csak kóvályog az őszi esőben,

mert fél,hogy aki ajtót nyit: maga a halál.

De még akkor is ha már erőtlen

és néha fél, retteg, reszket silányan,

maradt még a lelkemből egy darab.

Ember sétál még a világban,

nem holmi ruha, egy cipő, s egy kalap.

Buddha

Szerepjátéknak hívták

mindenki ismerte,

el is játszották

reggel, délben, este.

Míg egy nap egy ifjú

szerepeit eldobta,

nem lett többé hiú:

Gautáma Buddha.

Élet szeletek

Ministránsok csngõhangjai féktelenek.

halált ebédelek,

Dédelgetek. 

Korom harangjai éktelenek.

idegen életterek,

Kételkedek. 

Szerelmem csókjai égetnek.

együgyü érzelmek,

Közhelyesek. 

Céljaim csillagai nem fénylenek.

útjaim végtelenek,

Körmenetek. 

Végzetem sebhelyei fertőzöttek.

szánalmas betegek,

Mind elégtek. 

Egóim ál-harcai képletesek.

sematikus félelmek,  

Elveszettek. 

Tenyésztők manapság az emberek. 

a káprázatok, a tehenek,

Nem fénylenek. 

Álmos illúziók városai felépültek.

alvás közben megőszültek,

Besötétedtek.  

Rituálékban rejlő kegyességek.

nem hideg gépek,

Élőlények. 

Az Istenek otthonai képkeretek.

misztikus művészetek,

Örvendjetek. 

A szépség mámorai ébrenlétek.

ti is ezt keressétek,

Ne kergessétek.