Szavaid,mint Jézus húsában a szemtelen sebek,
undok fényben, kínokat gyújtva tündöklenek
a fehér a papír, ártatlan, érintetlen lényében.(tabula rasa)
(csorogna inkább csak a nyálad, az kevésbé pusztító. Mint régen.)
Minden mi alkot bemocskol,
minden mi gyilkol, megcsókol,
mind ki bolond igazán él,
a nyárnak hiszed, hogy öldököl a tél.
Fanatikus rezgések hajlítanak,
törött cserepek csábítanak,
és Te mégis, eszelõs módon hajtassz,
hogy mekaphass mindent, mit meg nem kaphatsz.
Pszichéd legmélyebb árkaiban,
mint patkányok a pincében, sápadtan
tolvajlod saját élelmed, mit a rossz idõkre tettél félre.
Hirtelen elveszik a villanyt, csak az idegen léptek,
sátánian kínzó moraját észleled.
Nini, amott épp elillant egy ilyen patkány.
A léptek eddig nem ismert lénye,
Egész bensõd belepte:
Benned tapodnak!.
Idegen ajtók nyílnak, záródnak,
Elvesztél.
Csak egy szembejövõ idegen lettél.
Süket énedben a szavak árván éheznek, lelked koszos utcasarkain.
Már ha van neked ilyen.(lélek)
Egyre bennebb és bennebb,
Hol a rímeknek már nem szorítottál helyet,
Oda, ahol csak az õsi ösztönök tombolnak,
Véres áldozatokat mutatnak be a holdnak,
Oda, ahol rend csak káoszból születhet,
Hol az ellentétek új életet nemzenek,
Oda temetlek.