Látomásaim szürke szobájában,
vörössel írták a csendet kottára,
melyet mint tudatom, hasította
ketté hegedűszód sírása.
Lefelő ívelő vonásaid bánatát,
megkívántam, megvallom neked,
mert csak a bús mámorrá vált
lélek képes érezni Szerelmet.
Ködben táncolsz, s távolodsz tőlem
de nem fáj, mert zenéd bennem
zokog örökké. És mégis keserű
a melódiád, mert hiába látom
aranyszínű hajad, karcsú derekad,
megérinteném, de csak hegedűszó marad.
