(szonett egy pokolról)
Pimasz, trehány bagófüst föd mindent
e kávézóban melyben üldögélek.
rágyújt a főnök az ajtó mellet,
vöröshajú, köpcös figura. Félek.
A tér halott csendjét egyetlen kér(d)és,
egy hajnali etűd bolygatja csak fel,
melyet -megjátsszuk- elvitt a feledés,
melyet föltenni innen senki nem mer.
De hirtelen megcsap a hajnal szele,
kinyítja az ajtót, befúj a lét,
s egy kérdést suttog mindnyájunk fülébe.
Kialszik a szivar, darabokra tör!?
De Azázel becsapja az ajtót…
s kezdődik ismét minden elölről.
